Elsősegély és tájékozódási verseny

Ne gondoljon senki arra, hogy esetleg valakit meg kellett menteni, legalábbis így szó szerint biztos nem, és nem is tévedt el senki, kivéve azt, aki igen!

Elég egyszerű dolguk volt a csapatoknak, segédeszközként térképet is kaptak és négy állomás volt, ahol teljesíteniük kellett. Az elsőnél egy kérdőívet kellett kitölteniük, ahol a szervezők azt tették próbára, hogy mennyire ismerik a Gyilkos tót, és, hogy ha eltévednének az erdőben elég talpraesettek és tájékozottak-e ahhoz, hogy ha szükség, életben maradjanak semmi segítség nélkül.

A második állomásnál egy népmesét kellett írniuk a Postafalról. Itt főként a fantáziájukra volt bízva, hogy mit hoznak ki belőle, de azt sem vetették el, hogyha ragaszkodtak az eredeti ötlethez és az eredeti történetnél maradtak.

Azért azt elmondom, ha valaki nem tudná, hogy a Postafal arról kapta a nevét, hogy a Gyilkos tónak a postaállomása épp az alatt a szikla alatt volt.

A harmadik állomásnál a találékonyságukat tették próbára: egy rögtönzött pókhálón kellett átbújkálniuk, de egy lyukon csak egy ember bújhatott át.

Az utolsó megpróbáltatás valóban megpróbáltatás volt, mert egyszerre az agyukat is kellett használják és gyorsan is kellett cselekedniük. A „mese” az volt, hogy egyik csapattársuk betörte a fejét, valami átszúrta a bokáját és ugyanakkor a csuklója is kificamodott. Hogyan kell cselekedni? Bevallom voltak hasznos ötletek, de abban már nem vagyok biztos, hogy a hatékonyság és a precizitás karöltve járt volna velük...

Élménynek első osztályú volt, de felért egy nem mindennapi „tudjunk meg mindent’ órával is!

Doró