2012. szept. 26.

Streetball


   Mivel városunkban igen népszerű a kosárlabda művészete, így e sportot űzőkből sem volt hiány a IX. Ifinapokon megrendezett Streetballon sem. Fiúk-lányok vegyes csapatokat alkotva szálltak versenybe a 200 pontos nyereményért. A gyergyói kosárszerető fiatalok magas száma ellenére jócskán akadt olyan csapat, akik közül egyetlen játékos sem kötődött szorosabban a kosárlabdához. De így is büszkén helytállva képviselték csapatukat. A mérkőzések sorrendjét sorsolással döntötték el, ami a nem-kosaras csapatoknak hozott nagyobb szerencsét. A tapasztaltabb csapatok, már az első fordulóban komoly meccseket játszottak egymás ellen, s így kiütöttek olyan csapatokat, akik jóval többet tudtak volna elérni, ha a balszerencse nem áll útjukba. Így történt a ZzZománc-Crazies meccsen is, ahol nagy harcok folytak a továbbjutásért. Itt a Crazies maradt alul, ezzel továbbküldve a ZzZománcot egészen az elődöntőig, ahol a háromZések falba ütköztek a Szappanyoperálók személyében. Az utóbbi csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott, köszönhetően Seres Lajosnak és Forreiter Szabolcsnak, akik különösebb megerőltetés nélkül értek el jó eredményeket. A két erősnek bizonyult csapat az elődöntőben összemérték a tudásukat, és így a Szappanyok felül kerekedtek az ellenfelükön. 
   Ám nekik sem esett szájukba a sült galamb, hiszen amikor sor került a döntőre, ismét szembe találták magukat a ZzZománc embereivel, akik leverve a Tongyók csapatát az elődöntőben, harcba szállhattak a győzelemért. Bár a logikának ellent mondva, a ZzZománcok újult erővel vágtak neki a döntőnek, vérre menő harcot vívva az ellenféllel. És harcolásuk nem maradt eredménytelenül, hiszen sikerült igazán megszorongatni a Szappanyokat. A 9-8 as részeredménynél remény csillant fel a ZzZománc szemében, és még nagyobb akaraterővel küzdöttek, de a lassan profivá érett Szappanyos kosaras srácok nem adták olyan könnyen ki kezükből a vezetést, és az utolsó, 10.-ik kosárral megmutatták, hogy ők azért még tudnak valamit. De a ZzZománcoknak sincs miért szomorkodniuk, hiszen nem hoztak szégyent csapatukra, sőt igen izgalmas meccset produkáltak. Szórakoztatva a nagyérdeműt, mely hol nagyokat nevetett, hol hüledezve nézett egy-egy akciót. Reméljük jövőre is ekkora érdeklődés fogja övezni ezt a rendezvényt. :)
Boró

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése