Kalandpark – ami tényleg kalandos volt!

Első nap kérlek szépen és az utolsó program, a Kalandpark a Sportcsarnokban. Gyűltek a csapatok rendesen. Volt még egy szekér is az épület mellett..

Minden csapatból öt embernek kellett részt vennie ezen a játékon. Nos, az első megmérettetés a szekértolás és macihanyigálás fogalmában merült ki, alias két ember húzta, három tolta a szekeret s a többi nép a szekeren ült. Körbe húzták-tolták a szekeret a csarnok körül, majd az ügyesebb emberek három macit kellett beletalálniuk az épület körül elhelyezett vedrekbe. Aztán akadtak nem éppen formában lévő kosarasok is, de sose azt nézzétek!

Második a már jól ismert „fordítsátok meg a lepedőt magatok alatt!” próba volt, amelyet elég jól vettek a csapatok. A sportpálya területére belépve vagy három fakeret volt felállítva, bennük össze-vissza kötelek, rajtuk meg kis csengők. Lényeg: minél kevesebb csengetéssel átmenni egyenként a ,,dobozon”. (Ekkor történt, hogy a favorizált csapatomnak kicsivel hangosabban gondoltam egy tanácsot és leszidódtam, de.. nem lettem szívbajos tőle :D) Ezután egy pár sílécre kötözték fel a lábait az öt versenyzőnek és L- alakzatban kellett haladjanak előre, majd négy lécen át kellett lépniük, anélkül, hogy kimenjenek a vonalból vagy rálépjenek a szálkákra. Voltak csapatok, ahol mindenki a vezető szerepet vállalta volna magára és üvöltöttek az instrukciók, amiből lett egy nagy semmi.. de akadtak kicsi ügyes fiatalok is, egyem a szivüköt. Utána többen a számítógépes Hercules játékra asszociáltak, amikor tíz felfüggesztett zsákot lökdöstek a gonosz Ifitékások, hogy ne tudjanak túl jutni a játékosok ütközés nélkül, de persze a feltörekvő ifjúság itt is túl járt az útászpólósok eszén ('it wasn’t me' jel). A következő próba egy újabb vederhez kapcsolódott, amibe mindenki két labdát kellett megpróbáljon beledobni. Itt megint érvényesült, hogy a kosarasok az edzésen jól megtanult íves dobást alkalmazták és hát.. nem igazán találtak bele.. a profizmus túlpörgött bennük. :P Mindegy.. majd egy csengőkkel felszerelt háló alatt kellett elkúszniuk a kölköknek. Ezután egy autóbalesetet szimuláltak. Folyt a vér, ropogtak a csontok, visszhangzott a csarnok a halálra rémült kiáltásoktól. Nem, igazából egy valakinek fel kellett feküdnie egy hordágyra, a csapattársai hordozták körbe egy meghatározott körön belül, ahonnan minél gyorsabban fel kellett szedniük kis üvegmicsodákat. Azután jött a kedvencem (objektív vagyok, nincsenek az írásomban érzelmek, ábszolútte.. ). Egy négyzet, benne kis cetlik, egy ember szeme bekötve (a Húgom sáljával), a maradék négy csapattárs meg oldalról irányította – csak szavakkal – a gyermeket vagy leánykát, aki nem látta nem hogy a fától az erdőt, de még az orra hegyét se. Az utolsó versenyszám egy rézdrótból megformált Omlás = a Tékás kacsa volt, egy Isten által teremtett gyermeknek kellett egy szintén rézből készült karikával két percig haladni előre az állaton. Lényeg itt annyi volt, hogy ne érintsék a karikát a dróthoz, mert akkor felgyúlt egy kis lámpa, ami pontlevonást eredményezett.

Ezzel vége volt a kalandokkal kalandosan tűzdelt Kalandparknak. No..

Ági (akinek a képzeletbeli barát rajzversenyére legyetek szívesek rajzolni)