Be kell, hogy valljam, eleinte elég szkeptikusan álltam hozzá Gábor
ígéreteihez a tábort illetően. Amikor Zénót megláttam az indulás előtti
megbeszélőn, akkor kezdtem el kicsit hinni Gábornak. De még akkor se
igazán, főleg nem abban, hogy előadást fogunk csinálni.
A nulladik napon kicsit meglepődtem amikor Gábor elmondta a szabályokat. Eleinte idegesített a sárga lapos dolog meg a két játék amit programokon kívül játszanunk kellett. De úgy a lelkem mélyén sejtettem (de reménykedtem is benne), hogy senki nem fog haza menni.
Az első napon finoman szólva is kikészített a reggeli edzés, főleg a futás. Csupa negatív gondolat, szakadt cipő, helytelen légzéstechnika és meglehetősen kevés kitartás miatt örültem, hogy egyáltalán eljutottam a házig, később persze bántam, hogy nem mentem tovább és mérges is voltam magamra.
A koncentrációs gyakorlatok sem mentek túl jól ezen a napon, de őszintén szólva még nem is vártam el magamtól. Bíztam a (szerintem azért) gyors fejlődési képességeimben és igyekeztem türelmesnek lenni magamhoz.
Az esti maffiázást untam, nem sok sikerélmény ért engem azon a napon ezért nem is akartam már odatenni magam rendesen.
A második napon a futásnál igyekeztem kiüríteni a fejemet. És nagy meglepetésemre sokkal jobban és sokkal tovább bírtam, sőt meg sem kellett álnom az út alatt. Visszafelé pedig egyenesen megtetszett a dolog. Mondjuk azért titkon lestem már, hogy mikor érünk vissza, azért úgy éreztem tudnék még tovább is futni. Ahogy észrevettem, ezen a napon mindenki jobban teljesített.
A koncenrtációs gyakorlatok is jobban mentek. Nem is egyszer maradtam benne az utolsó 3-4ben.
Szerettem a vízicsatát, örültem hogy én maradtam utolsónak :], szerettem a masszirozós gyakorlatot is (meg azért hízott is a májam, hogy egyből eltaláltam, hogy ki masszírozott), meg persze az energiagömbös, meditációs, koncentrációs gyakorlatot, ami külön élmény volt a számomra. Kíváncsi lettem volna, hogy miként nézhettünk ki. Érdekes volt halgatni, hogy ki hogyan élte meg ezt a gyakorlatot.
Tetszett a délutáni erdőjárás és a hozzá tartozó személyes és kreativitást igénylő feladat is. Sokat gondolkodtam, hogy mit adhatnék Ancsának ami kifejezetten rá jellemző. Egyszer megláttam egy rószaszín tövises vadvirágot, de aztán kaptam egy jobbat, a csalán levelet. Úgy érzem a hozzá tartozó magyarázat is eléggé jól sikerült, jól tükrözte azt amit üzenni szerettem volna Ancsának.
A maffiázás most egy kicsit élvezetesebb volt. Végre voltam orvvadász, ami a kedvenc karakterem :D. Aztán orvos is voltam, akkor pedig tényleg odatettem magam. Még ha nem is volt igazam, legalább egyet játszodtam én is. A esti zene-bona (vagy sokkal inkább éjjeli) nagyon jól esett.
Harmadik napon kicsit reménykedtem, hogy hátha én kapnám a piros kendőt. Nem éltem bele magam túlságosan szerencsére, de azért egy kicsit csalódott voltam. Így utólag visszagondolva én sem magamnak adtam volna.
A futás valamiért nehezebb volt ezen a napon, amit leginkább a melegnek tudtam be, de azért úgy gondolom, hogy a lelkesedés is alább hagyott bennem. Aztán amikor neki iramodtunk annak a hegyoldalnak akkor egy darabig még mentem felefelé, végül az egyik árnyékot adó fánál leültem. Aztán kiedrült, hogy attól a fától már nem mentek sokkal tovább a többiek. Akkor aztán igazán dühös lettem magamra és szégyelltem is, hogy nem volt már bennem öt méternyi kitartás. Amikor megindultunk lefelé kicsit megnyugodtam, hogy láttam még társaim közül néhányat akik megálltak, de azért még most is bánt a gondolat, hogy megálltam.
A nap többi része már sokkal kellemesebb volt. A történet kitalálása már jóval könnyebben ment és járt vele egyfajta felemelő érzés is. Úgy éreztem, ha már futni nem is tudok, de legalább van bennem kreativitás. Ancsával jó volt együtt dolgozni, leszámítva a negatív hozzáállását. Sokat kacagtunk, jókat szórakoztunk a kis performance-unk formálása közben. Zénó sokat segített ahhoz, hogy igazán jól sikerüljön, egyáltalán nem bántam meg, hogy őt választottuk mentornak.
Azt hiszem, hogy az öt kis előadás volt a tábor fénypontja. Ancsával nem kicsit izgultunk, de úgy érzem éppen elég szórakoztató, és a felkészülési időhöz képest minőségi előadást hoztunk össze. Így utólag még vannak dolgok amikről úgy gondolom, hogy nem csináltam elég jól, vagy tudnék még hozzátenni az egészhez. Ancsával tökéletesen meg voltam elégedve, magammal nem annyira.
Az előadások közül nem tudnám megmondani, hogy melyik ttszett a legjobban. Az első, abszolut humorcentrikus, a második jól kimunkált (Júlia nagyon jól visszaadta az egésznek az érzésvilágát, Boró játéka pedig feldobta, az egyébként feszült, alaphangulatot), a negyedik tanulságos és vicces, az ötödik pedig személyes és főleg ezáltal humoros előadás volt, ami azért tükröt is tartott elénk.
A végkövetkeztetésnél még annyit hozzá szeretnék tenni ahhoz amit elmondtam, hogy kár, hogy nem hallottam hamarabb amit Zénó mondott a futásnál(valahogy úgy volt azt hiszem, hogy: ez csak tested basszus), mert szerintem segített volna. De legalább hasonló helyzetekben majd még sokszor eszembe fog jutni az életem során.
Egy kicsit csalódott vagyok magammal kapcsolatosan, úgy érzem, lehettem volna egy ügyesebb is.
Ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam a táborban. Ritka jó volt veletek dolgozni, sajnálom, hogy nem mindenki tudott maradni végig. Azt hiszem, hogy minden más közösséggel szemben a Szin-kron nyújt nekem egy olyan művészi plusszt amit máshol nem kapok meg. Ráadásul olyan emberekkel vagyok ebben a csoportban körülvéve akikkel jobban szót tudok érteni.
A nulladik napon kicsit meglepődtem amikor Gábor elmondta a szabályokat. Eleinte idegesített a sárga lapos dolog meg a két játék amit programokon kívül játszanunk kellett. De úgy a lelkem mélyén sejtettem (de reménykedtem is benne), hogy senki nem fog haza menni.
Az első napon finoman szólva is kikészített a reggeli edzés, főleg a futás. Csupa negatív gondolat, szakadt cipő, helytelen légzéstechnika és meglehetősen kevés kitartás miatt örültem, hogy egyáltalán eljutottam a házig, később persze bántam, hogy nem mentem tovább és mérges is voltam magamra.
A koncentrációs gyakorlatok sem mentek túl jól ezen a napon, de őszintén szólva még nem is vártam el magamtól. Bíztam a (szerintem azért) gyors fejlődési képességeimben és igyekeztem türelmesnek lenni magamhoz.
Az esti maffiázást untam, nem sok sikerélmény ért engem azon a napon ezért nem is akartam már odatenni magam rendesen.
A második napon a futásnál igyekeztem kiüríteni a fejemet. És nagy meglepetésemre sokkal jobban és sokkal tovább bírtam, sőt meg sem kellett álnom az út alatt. Visszafelé pedig egyenesen megtetszett a dolog. Mondjuk azért titkon lestem már, hogy mikor érünk vissza, azért úgy éreztem tudnék még tovább is futni. Ahogy észrevettem, ezen a napon mindenki jobban teljesített.
A koncenrtációs gyakorlatok is jobban mentek. Nem is egyszer maradtam benne az utolsó 3-4ben.
Szerettem a vízicsatát, örültem hogy én maradtam utolsónak :], szerettem a masszirozós gyakorlatot is (meg azért hízott is a májam, hogy egyből eltaláltam, hogy ki masszírozott), meg persze az energiagömbös, meditációs, koncentrációs gyakorlatot, ami külön élmény volt a számomra. Kíváncsi lettem volna, hogy miként nézhettünk ki. Érdekes volt halgatni, hogy ki hogyan élte meg ezt a gyakorlatot.
Tetszett a délutáni erdőjárás és a hozzá tartozó személyes és kreativitást igénylő feladat is. Sokat gondolkodtam, hogy mit adhatnék Ancsának ami kifejezetten rá jellemző. Egyszer megláttam egy rószaszín tövises vadvirágot, de aztán kaptam egy jobbat, a csalán levelet. Úgy érzem a hozzá tartozó magyarázat is eléggé jól sikerült, jól tükrözte azt amit üzenni szerettem volna Ancsának.
A maffiázás most egy kicsit élvezetesebb volt. Végre voltam orvvadász, ami a kedvenc karakterem :D. Aztán orvos is voltam, akkor pedig tényleg odatettem magam. Még ha nem is volt igazam, legalább egyet játszodtam én is. A esti zene-bona (vagy sokkal inkább éjjeli) nagyon jól esett.
Harmadik napon kicsit reménykedtem, hogy hátha én kapnám a piros kendőt. Nem éltem bele magam túlságosan szerencsére, de azért egy kicsit csalódott voltam. Így utólag visszagondolva én sem magamnak adtam volna.
A futás valamiért nehezebb volt ezen a napon, amit leginkább a melegnek tudtam be, de azért úgy gondolom, hogy a lelkesedés is alább hagyott bennem. Aztán amikor neki iramodtunk annak a hegyoldalnak akkor egy darabig még mentem felefelé, végül az egyik árnyékot adó fánál leültem. Aztán kiedrült, hogy attól a fától már nem mentek sokkal tovább a többiek. Akkor aztán igazán dühös lettem magamra és szégyelltem is, hogy nem volt már bennem öt méternyi kitartás. Amikor megindultunk lefelé kicsit megnyugodtam, hogy láttam még társaim közül néhányat akik megálltak, de azért még most is bánt a gondolat, hogy megálltam.
A nap többi része már sokkal kellemesebb volt. A történet kitalálása már jóval könnyebben ment és járt vele egyfajta felemelő érzés is. Úgy éreztem, ha már futni nem is tudok, de legalább van bennem kreativitás. Ancsával jó volt együtt dolgozni, leszámítva a negatív hozzáállását. Sokat kacagtunk, jókat szórakoztunk a kis performance-unk formálása közben. Zénó sokat segített ahhoz, hogy igazán jól sikerüljön, egyáltalán nem bántam meg, hogy őt választottuk mentornak.
Azt hiszem, hogy az öt kis előadás volt a tábor fénypontja. Ancsával nem kicsit izgultunk, de úgy érzem éppen elég szórakoztató, és a felkészülési időhöz képest minőségi előadást hoztunk össze. Így utólag még vannak dolgok amikről úgy gondolom, hogy nem csináltam elég jól, vagy tudnék még hozzátenni az egészhez. Ancsával tökéletesen meg voltam elégedve, magammal nem annyira.
Az előadások közül nem tudnám megmondani, hogy melyik ttszett a legjobban. Az első, abszolut humorcentrikus, a második jól kimunkált (Júlia nagyon jól visszaadta az egésznek az érzésvilágát, Boró játéka pedig feldobta, az egyébként feszült, alaphangulatot), a negyedik tanulságos és vicces, az ötödik pedig személyes és főleg ezáltal humoros előadás volt, ami azért tükröt is tartott elénk.
A végkövetkeztetésnél még annyit hozzá szeretnék tenni ahhoz amit elmondtam, hogy kár, hogy nem hallottam hamarabb amit Zénó mondott a futásnál(valahogy úgy volt azt hiszem, hogy: ez csak tested basszus), mert szerintem segített volna. De legalább hasonló helyzetekben majd még sokszor eszembe fog jutni az életem során.
Egy kicsit csalódott vagyok magammal kapcsolatosan, úgy érzem, lehettem volna egy ügyesebb is.
Ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam a táborban. Ritka jó volt veletek dolgozni, sajnálom, hogy nem mindenki tudott maradni végig. Azt hiszem, hogy minden más közösséggel szemben a Szin-kron nyújt nekem egy olyan művészi plusszt amit máshol nem kapok meg. Ráadásul olyan emberekkel vagyok ebben a csoportban körülvéve akikkel jobban szót tudok érteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése