Utálom a sajnos olyan világban élünk mondatot hallani, és használni is, de mikor már tapasztalatból tudom, hogy sajnos olyan világban élünk, akkor az már egy olyan világ, ahol azt is meg kell tennem amit utálok: .
Sajnos olyan világban élünk, ami egyre inkább érzelemmentessé kezd - folytatódik - válni. Nem hat ránk semmi. Nincs, aminek igazán lehet örülni, anélkül, hogy valami kellemetlen vagy zavarba ejtő ne jutna eszünkbe. Nem tudunk már utálni sem, nem tudunk már haragudni senkire; jóízűen, üvöltve nem tudjuk egymást elküldeni a picsába, mert ez már nem elfogadott társadalmilag.
S akkor itt a színház, ahol - újabban/ obszcénből proszcénként - mocskolódhatunk, ordíthatunk, megbolondulhatunk amennyire csak tudunk. Lassan a színpad az egyetlen hely ahol őszinte érzelmek szabadulnak ki az Emberből. És katarzis az eredménye.
Ismét, még jobban megértve: Sorescu - Színészek.
há
ja meg, emiatt szeretem Gagát.
VálaszTörlés