Mellékesen örülök, hogy csak 6 lej volt - ennyit ért a sok mellé hatás. Valójában nem tudom eldönteni milyen volt. Ha egy dolog jut eszembe, akkor hű de nagy, ha más, akkor hű de nem nagy.
No, kicsit hanyagolva az összefaricskált negatív kezdőmondatot, - mert valójában tetszett... - belevágok. Eszembe jutott a Soha vissza nem térő, mert ez is abba a stílusba sorolható be, csak ez nem volt annyira jó. Mármint ez a silány 'nem volt annyira jó' véleményem a sok apróságra vonatkozik. Már a legelső koreográfia alatt azon gondolkoztam, hogy remélem nem ez az összes szereplő, mert már unom őket. Minden, de minden túl hosszú volt. A nehezen összefüggő mondatok, a többször ismétlődő jelenetek, a táncok. Az összeset le lehetett volna felezni... s akkor 3 lej... Az utolsó táncnál jutott eszembe egy lehetséges ok, hogy legyen időnk átgondolni amit hallottunk. De mivel ez az utolsónál jutott eszembe, azt jelenti, a többi szövegnek nem volt akkora ereje, hogy továbbgondolásra késztessen. Oké, Nitche, Dante, szép nevek... de semmit nem mondtak róluk. Bár Anna Fraudot szépen kifejtették két mondatban. Lehet ezek nekem már megrágott dolgok, de volt pár szép új gondolat, igen, volt, csak kár, hogy egyik sem maradt meg.
A szövegpoénok hatalmasak voltak. Gyönyörűek. Csak vontatott volt a környezete mindegyiknek. Nekem a húsos-Istenes monológ tetszett igazán, az "...ÉS MINDENKI MIRIGYPROLÉÉMÁÁÁIIII - fakadtam ki" érzelemtörés. Meg a zöldruhás nő teljes karaktere.
A vége, ami nagy csalódást okozott nekem. Érdekes mert egy olyan előadást sem láttam, ahol a szerepkiesés igazán élethűen jönne ki. Nem, nincs. És oké, elég jól működött, de azt éreztem, ha ezzel zárják, akkor bukott számomra az egész. Bármi történjen is, vissza kell lépniük, mert ez így borzalmas. A szakis előadás jutott eszembe: "háát ez nem jött össze". Nem lehet tökéletes darabot csinálni, hogy mindenkinek tetszen, és senkinek se jusson eszébe, hogy "hát tényleg nem". Én pedig ezt éreztem, hogy tényleg nem. És szépen bezárták ezzel a darabot. Ne! Ilyet ne! Persze, az lett volna igazán szép, ha kellemesen csalódok, és megcáfolhattam volna az előítéletem, hogy ez így nem fejeződhet be. Sajnos befejeződött, és nagyon is így. És nem kellemesen csalódtam.
A díszlet nagyon megfogott. Vártam, hogy Isten jelenléte mutatkozzon meg abban, hogy minden össze dől, sajnos nem így lett. Volt az a bábu. Nem is említésre méltó. Oké, jó volt... de nem volt teljes. Lehet, hogy tudat alatt viszonyítok a Soha vissza nem térőhöz, de mindenesetre azt érzem, hogy sok minden nem jött ki, úgy, ahogy kijöhetett volna!
Na meg az a szőke-fekete lány. De gyönyörű lány! Érinti a tökéletest.
Színészi játék... fektettek hangsúlyt az arcra, de a mimika sem volt tökéletes. Nem, nagyon nem volt igazi. Figurásoknak is jobban megy ez. A Téboly-ban azt szerettem, hogy közelről látok minden arcot - sok számítógépnek hála értékelhetem a közelemben játszódó jeleneteket -, és, hogy nagyon kidolgozott volt a mimikájuk. Csonginak főleg. A nagyszínpados előadásban pedig Edének!
Cím és darab közti összefüggést elsőre nem találtam. Majd valamit csak igen:
Mellékhatások... szerintem a szereplők "bevették" az életet, elkezdtek élni, mint mindenki, és mellékhatásául: élnek. Azaz a sok hiba, a sok személyiség, a teljes én, mind mellékhatás. Mellékhatás az egész élet.
S majd behoznak egy alakot a sürgősségire, akire illik Isten leírására.
Örülök, hogy színházban voltam, és igen, hogy ezt is látthattam... mert jó volt.
"Még hagyján, hogy nincs Isten, de próbálj meg vasárnap vízszerelőt találni."
há
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése