25 ÉVE KOMMUNISTA

Ezekután a katarzis szót, nem csak azért fogom használni, mert szép, és mert hú..., ismerek egy ilyen szót, hanem mert már tudom, hogy mit jelent. Helyesbítek, érzem ! ( - és itt az érzés a tudás fölött áll).

A péntek esti előadás a színházideálomban egy új világ átjáróját nyitotta meg. Mostmár minimum 3 világ van a fejemben, többé-kevésbé épek. 

Én meglepődtem. 

Én csodálkoztam.

Én remegtem.

Én annyi mindent csináltam, hogy lassan nem is színházba illő viselkedés ennyi mindent csinálni egy előadáson.

Börtönnapló.

Szégyellném elemezni, és leírni azt a pár falatka nemtetszésem, mert nehéz eldönteni, hogy kit is láttunk a színpadon. De, tegnap este után, ideje lenne előhajkurászni az objektivitásom.

Az első percekben, nem tudtam, hogy a monológ az előadás része, vagy pedig valami prológus. Olyan természetes hangszíneket használt néha a színésznő, mintha egy kocsmaasztalnál magyarázná 2-3 embernek. Percekig imbolyogtam a színpadi-élethű és az élethű mondatok között. Mintha oda vitt volna, ahova akar. És ezt nem csak a legelején éreztem. Nem hipp-hopp volt megszokni az egyedüllétét a színpadon, de szerintem ez szimbolikus - ahogy Első katona mondaná -, ahogy az életben egyedül volt Fedák Sára - és igen, leírtam a nevét -, a színésznő is egyedül játszott a színpadon.

Tele volt rejtélyekkel az előadás, megoldásra váró, vagy ha nem is, de megoldható rejtvényekkel. Legelőször is el kellett döntsük, hogy fenn áll-e a kronológiai sorrend. Különösen tetszettek az emlékek beékelése, és ahogy visszahozott minket a jelenbe - hogy nem tudtam hol is vagyok. A cikk további részében én is élni fogok ezzel a beékelgetésekkel.

A himnusz, soha, de tényleg soha nem hatott meg. És most, így, először színházban rázott ki a hideg mikor a dallamát hallottam. Ez a hideg - ami nem a színház hibája - a talpamtól a búbomig rázott. Egyszerre. Persze, ehhez szükség volt az előzményekre, de hogy ez nálam egy csúcspont volt.

Andrássy út 60. Ott jártam. És tudtam, milyen körülmények között töltötte napjait ott lenn a nő. A másik börtön pedig... az az újságíró... gyönyörű.

A többnyire a szomorú és szenvedő-vidám jelenetek egymást felváltva következtek. Néha nagyon levitt egy jelenet, és utána már mosolyogtam - néha kényszeremben. Olyan hangulatot teremtett a színésznő, amilyet akart, úgy - és oda vitt, ahova kívánta. Főleg a végén nagyon sok ütős poén volt, de egy adott ponton már nem mertem nevetni, már szégyelltem magam előtt. A jelenetek annyira erősek voltak, hogy a rákövetkező jelenetnek az évszámát sosem hallottam, a hónapot is ritkán...

Csodálom a megelevenített korszakot, mikor "az emberek nem tudták a vezető politikus nevét, de azt, hogy ki Fedák Sára, azt már igen". És azon pedig csak csodálkozok, hogy manapság miért nincs olyan előadás, amely után az emberek a zsebkendőiket használnák arra, amire fel van találva. Hogy ránk miért nem hat semmi? Mi, vagy az előadás a hibás? De ránk mind hathat... ha egy ilyen drámára a 25000 lakosú városból... , na igen.

Párbeszédeket is élethűen megoldotta, említésre méltóak a kihallgatásos jelenetek. Meg is említem az utolsó tárgyalást... gyönyörű volt annak a levezetése, "a függöny legördül, a nézők elégedetlenek..." (na ez szabad idézet lett, nem tudom akkor már/még voltak-e legördülős függönyök, meg volt egy harmadik eleme is a mondatnak, a színésznőről).

Szép igazságtalanságok, 75 éves háborús bűnösnő... de, hogy háborús főbűnös színésznő...

Nem tetszett a hirtelen kezdés. Ahogy a függöny elhúzódott, már láttam a színésznőt. A zenék, pedig nem különösebben találtak - szerintem. Igen, a másik rejtély, hogy szerintem a két fickó nem csak díszletezett, hanem ők zenéltek.

Ez a monodráma egy igazi kultúrsokk volt, történelemmel, irodalommal - Ady versekkel, kommunizmussal, az igazsággal, meg sok sok széppel. Kisétáltunk a színházból, living zárva... Tali. Igen, kultúrrombolás! De végül N/nosztalgiáztunk.

Zárásként, gyönyörű színpadi játékot láthattunk, Farkas Ibolya csodálatos volt. Több mint csodálatos.

Még most sem tudom eldönteni, hogy a végén Fedák Sárát, vagy Farkas Ibolyát tapsoltuk.

há